Home HYpe MOzgo Urbantripp Szubjektiv

Szigorodó alkoholtilalom – 14 kerületben nem vehetünk szeszesitalt a boltokban éjszaka

írta: sparkie ; 2011.08.10. 08:00

Nagyjából hároméves tendencia miszerint egyre több kerület korlátozza az alkoholárusítást a boltokban és éjjel-nappalikban. Mára a valamiféle szabályozást használó kerületet száma elérte a 14-et, viszont nem létezik semmiféle egységes rendszer a kerületek között, mindegyik a saját belátása szerint döntött az ügyben. Mivel sehol sincs semmilyen egységes információ a kerületek alkoholszabályozásáról ezért kicsit utánajártunk a temának mi is. A tovább mögött a részletes beszámoló illetve Budapest alkoholtilalmi térképe!

 

Évek óta érkeznek rendszeresen lakossági panaszok minden kerületben a részegen randalírozó, hangoskodó fiatalok miatt. Az illetékesek szerint erről nagy részben a éjjel-nappali boltok tehetnek, ahol bármikor bárki szeszesitalhoz juthat. Emiatt a legnyugodtabb, szórakozóhelymentes területek is végtelen hangoskodás áldozatává válhatnak, ami szép lassan kiverte a biztosítékot a kerületi önkormányzatoknál. Ehhez pluszban jött a West-Balkán tragédia, ahová a fiatalok már alapból sakál részegen érkeztek köszönhetően a bárhol és bármikor beszerezhető piának.

Ezek a jelenségek vezettek oda, hogy egyes kerületek szép lassan bevezették az úgynevezett alkoholstopot. Annyit jelent ez, hogy egy bizonyos idő után nem árulhatnak alkoholt a nem melegkonyhás helységek, vagyis főleg az éjjel-nappalik és kis italboltok. Olyannyira elharapózott ez a folyamat, hogy mára összesen 14 kerület van, ahol este 10 vagy 11 után hivatalosan nem vehetünk alkoholos italt.

Naívan azt hittük, hogy egyszerű dolgunk lesz megtudni pontosan melyik kerületben mi is a helyzet. Biztosan megtalálható a rendelet minden önkormányzat honlapján, gondoltuk. Hát rendesen benéztük, mert Angyalföldön kívül sehol sem találtuk meg az erre vonatkozó tájékoztatást. Maradt tehát a klasszikus telefonálgatós megoldás, ami konkrétan három hét állandó tárcsázgatást jelentett.

Először azzal kezdtük, hogy az éppen keresett kerület önkormányzatának honlapját kerestük fel. Semelyik oldalon nem volt semmilyen tájékoztatás – kivéve ugye Angyalföldet – maradt nekünk az ügyfélszolgálat. Jó esetben a legtöbb kerületi oldalon szépen fel van tüntetve a különböző osztályok elérhetősége. Rossz esetben – pl. Ferencvárosban – viszont a központi ügyfélszolgálaton kívül nagyjából semmilyen más telefonszám nincs jelezve. Kedvencünk Józsefváros honlapja, ahol a Segíthetünk? menüpont alatt található ügyfélszolgálatok és fontosabb telefonszámok részleg teljesen üres.

Azért sikerült nagy nehezen végigverekedni magunkat mindegyik ügyfélszolgálaton. Feltűnő volt, hogy a külső illetve budai kerületekben mennyivel készségesebben segítenek, mint mondjuk a központi részeknél. A Ferencvárosi Önkormányzatot például napokig kellett hívogatni, hogy egyáltalán felvegye valaki akihez kapcsolnak minket, majd végül elküldtek minket azzal, hogy csak holnap tudnak erről információt adni. Természetesen másnap ugyanúgy nem vette fel senki. Józsefvárosnál pedig addig passzoltak minket egyik osztálytól a másikig, ameddig meg nem szakadt a vonal. Apropó osztályok!

Nem hittem volna, de ahány kerület, annyi illetékes osztállyal beszéltünk a témával kapcsolatban. A belvárosi kerületknél először egy agresszív Miről beszél? vagy tudatlan Fogalmam sinccsel válaszoltak, hogy aztán kapcsolják az illetékes osztályt. Felsorolom milyen osztályokkal kerültünk kapcsolatba a 23 kerületből: Szervezési, Környezetvédelmi, Hatósági, Jogi illetve az Ipar és kereskedelmi osztály. Ezek aztán kedvük szerint dobáltak minket egymáshoz, hogy aztán nagy nehezen valamelyikük kinyögje: - Este 11-től.

Gondolom nem kell külön kiemelném milyen állapotok uralkodhatnak az önkormányzatoknál, ha 23 hívást három hét alatt lehetett csak rendesen elintézni és mindössze az első kerület illetékese kérdezi meg, hogy amúgy miért is kérdezem ezt.

 

A térképen található adatok a kerületi önkormányzatok illetékes osztályaitól származnak és az alkohol árusítási tilalom kezdési idejét jelzik kerületenként!

Csak sikerült azért befejezni az adatgyűjtést és összerakni hozzá egy térképet. Mint látszik rajta, a teljes belváros piablokád alatt van éjszaka, a legfrekventáltabb városi BKV járat, a 4-es 6-os villamos vonalán például egyedül az első és a második kerületet kerüli el az alkoholstop. Vagyis este 11 után megkívánsz egy sört a Dunaparton, akkor érdemes átvillamosozni Budára, aztán két megállót jönni vissza a Jászaiig. Persze mindannyian tudjuk mennyire impotens ez a rendszer.

A jobban szem előtt levő non-stopok valóban igyekeznek betartani a szabályt ezt sokan tapasztaltuk már. Azonban pár utcát sétálva, félreeső helyen található, kisebb éjjel-nappaliban simán kiadják nekünk a piát, legfeljebb betetik egy zacskóba vagy a táskánkba. Aztán fogjuk magunkat és megyünk vissza az eredeti helyszníre randalírozni. Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy a fiatalok éjszakai hangoskodása nem létezne. Viszont semelyik politikus sem gondolhatja komolyan, hogy minden egyes kisbolt lezárja alkoholos polcait estétől. A rendszert évtizedek óta örömmel kijátszó magyar ugyanis képtelen beletörődni az ehhez hasonló félmegoldásokba és jogosan veti fel a kérdést, miért nem vehet magának éjszaka egy üveg bort és viheti mondjuk haza.

Ez nem olyan, mint a megállókban alkalmazott dohányzási tilalom, amelyet valóban egyre jobban kezdünk betartani mivel tényleg ne szívja már az a füstöt, aki csak haza akar jutni. Sokkal érdemesebb lenne elgondolkodni azon, hogy esetleg a dorbézoló fiatalságot is jobban nyugalomra intené, ha néha elsétálna mellettük egy-egy rendőr, aki a nagy ricsajt hallva szépen rápirít az üvöltözőkre. Garantáltan kevesebben kiabálnának részegen, ha másnap egy vaskos büntetéssel ébrednének a farmerjük zsebében, aki pedig valóban kultúrált iszogatást szeretne pedig gond nélkül vásárolhatna magának alkoholt bármikor. Bizonyára nem esne nehezére az önkormányzatoknak sem utánajárni a problémás területeknek, mert ugye – mint mondják – rendszeresek a lakossági bejelentések.

Ezzel jól jár a bolt, jól jár a kulturált fiatal és jól jár maga a társadalom is, mert önmegtartoztatásra neveli a viselkedni nemtudókat, hisz’ jobban fél a bírságtól a hétköznapi állampolgár, mint a 13-ik boltját üzemeltető vállalkozó. Persze kicsi erre az esély, csak a félmegoldások áradata fog folytatódni.

A segítségért külön köszönet Gallasz Ábelnek!

: budapest alkohol önkormányzat kerület nulladik alkoholtilalom alkoholtérkép

A bejegyzés trackback címe:

http://nulladikkerulet.blog.hu/api/trackback/id/tr583134843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

3. oszlop