Lassan egy hete, hogy vége a Szigetnek, de - köszönhetően a szokásos fesztiválbetegségnek is - még mindig erős érzelmeket váltanak ki egyes emlékek a múlt hétről. Mennyire volt jó idén a Sziget? Miben változott? Miben kéne, hogy változzon és mi az ami teljesen rendben van? ??Részletes elemzése az idei fesztiválnak tovább mögött!

 AMI TETSZETT IDÉN:

Koncertek: Tegye fel a kezét, aki Sziget előtt csinál magának egy listát a kötelező koncertekről, aztán mindegyiken ott van! Hát, mi sem jutottunk el mindenhova ahova akartunk, de azért jó páron ott voltunk. A Chemical Brothers például abszolút pozitív csalódás volt. Megmutatták, hogyan is kellett volna anno Fatboy Slimnek viselkedni egy nagyszínpadon. Elképesztő vizuál és sokrétű zenei repertoár jellemezte őket és a hatalmas tömeg még a 100. sorban is őrülten táncolt, ahogy mi is.

Még csütörtök este lépett színpadra Belgium legtökösebb electro duója a 2manydjs. Magasan a Party Aréna legjobb buliját rakták össze úgy, hogy a végén az emberek még percekig üvöltöttek a ráadásért. Fantasztikus volt végre igazi electro-t hallani, olyan zenéket, amelyek a Justice-Digitalism-MSTRKRFT triumvirátus idejében voltak menők a klubokban, aztán a mocskos bassline-ok megjelenésével szépen el is tűntek. Klasszikus új generációs rave buli volt, ami visszahozta a régi Kollektívás időket. A végére pedig külön plusz pont ezért: (itt egy videónak kéne lenni ahol a 2many-s srácok leadják az AC/DC - You Shook Me All Night Longját, majd rákeverik a Motörhead - Ace of Spades-ét, de a kurva Youtube valamiért képtelen feldolgozni ezt az audiovizuális orgazmust.)

A legjobb koncert azonban szombaton volt. A szintén belga Triggerfinger nevű stoner rock banda volt az Európa Színpadon, a közönség 95%-a pedig vagy holland vagy belga volt, de szerintem magyar csak én lehettem. Az eddig számomra szinte ismeretlen trió olyan kőkemény rock and roll koncertet nyomott, ami után pár órára elfeledtette velem az elmaradt budapesti Queens of the Stone Age fellépést. Hatalmas show volt, mind a három tag kivette belőle a részét, hol 7 perces dobszólóval, hol az énekes Ruben Block kis performanszaival, vagy őrületes szólóival. A közönség pedig akkora extázisban volt, hogy egyszerűen lebontották a színpadot jelző, két rúdra erősített drapériát. Vitán felül a legklasszabb élmény volt kint olyannyira, hogy barátaimnak szó szerint végig kellett nézniük ahogy elsírom magam a koncert után az élménytől.

Árak: Szó sincs róla, hogy a Sziget pénztárcabarát esemény lenne, de legalább a korábbi évek trendjéhez képest nem lett drágább. Az 500 ft-os sör egy teljesen sztenderd ár egy jobb belvárosi romkocsmában is, ahogy a többi alkoholra is. A kaják mondjuk jóval húzósabbak voltak, 600 ft-ért egy - igaz elég nagy - szelet pizza például pofátlan rablás. Viszont a belépők ára sem emelkedett és külön ki kell emelni, hogy azért kevés fesztiválon vehetsz hetijegyet féláron ha van egy diákod. Márpedig egy Sziget volumenű buli 24 ezerért tényleg pitiáner.

Biztonsági szolgálat: Hihetetlen, de igaz! Idén csak pozitív élmény ért minket az biztonságiakkal kapcsolatban, ami a tavalyi eseményeket ismerve valóban jó dolog. Konkrétan megtörtént, hogy az egyik lányismerősömtől megkérdezték a beléptetésnél, hogy van-e nála alkohol, és a nemleges válasz után a biztiőr berakott egy üveg vodkát a táskájába és csak annyit mondott: "Most már van." És tovább engedte. Én meg egy órán keresztül próbáltam magam bekönyörögni a VIP-be egy ismerősömhöz, hogy aztán a szeme láttára rám adott VIP pass után megjegyezze: "Na látom csak be fogsz jutni, öcsi." És egy mosoly keretében engedett tovább.

Kártyás rendszer: Amennyire szkeptikusan fogadta mindenki, annyira lett az eddigi legjobb újítás. Gyors, egyszerű, nem kell baszakodni a borravalóval és nem kapunk agyfaszt a magyar pénzzel még csak most ismerkedő, töketlen külföldiektől.

Késések: Kissé abszurd, de nekünk mindig jól jött, hogy az összes koncert jó adag csúszással kezdődött. Emiatt sikerült időben odaérnünk Motörheadre, Crystal Castlesre vagy például a Triggerfingerre.

Bejutás: Nagyon durva, de idén egyszer se került hosszabb időben bejutni a Szigetre annál, hogy szimplán átsétáltunk a hídon.

AMI NEM TETSZETT

Koncertek: Sajnos volt egy-két csalódás is...Oké oké, láthattuk Lemmy-t, csak hát ez nekünk túl metálos volt és nagyon nem illett egy szabadtéri színpadra. A Crystal Castles se jött át túlságosan, bár lehet ez betudható a hátsó sorban elfoglalt helyünknek és teljes józanságunknak. A másik irdatlan nagy csalódás részemről a Party Aréna volt. A 2manydjs előttre például berakták azt a Stereo Killaz-t, aki 15 éves identitás zavaros tiniknek játszik értékelhetetlen thrash elektronikát és mocsadék dubstepet, hogy aztán képes legyen szigeten lejátszani egy Fluor dubstep remixet. Meglehetősen toleráns vagyok mindennel, a szar zenét is úgy ahogy elviselem ülve, de itt egyszerűen ki kellett mennünk a sátorból. A másik a probléma a rengeteg techno volt. Értem én, hogy az agyontorzított dábtepp dominanciájában a letisztult techno/minimal az új ellenpólus, de ennyi lelketlen tuc-tuc azért már kicsit sok. Persze tudom, hogy Richie Hawtin és Dubfire is a szakma csúcsa, de egy olyan érdeklődő laikusnak, mint én ez már bőven sok és fárasztó, különösen, hogy a felüdülést jelentő belga srácok után következő dj is rögtön minimallal kezdte a szettjét...

Korai időpontok: Ez már lassan tradicionális gyenge pontja a fesztiválnak. Miért kell hajnali délután négyre rakni olyan koncerteket, mint a Hadouken!, Flogging Molly, Gogol Bordello? Ugyanígy nem értettem ezt tavaly sem és azelőtt sem, kiegészülve a Ska-P-vel és a Hives-szal. Egy tisztességesen bulizó embernek aki nem sátrazik kint, délután négy elképesztően korán van, márpedig ezek a fellépők évről évre bizonyítják, hogy nagyobb tömeget vonzzanak az eszeveszett hype-pal beharangozott Pulp-nál. Nem tudom ki felelős a programok beosztásáért, de attól még, hogy egy zene vidám, összeölelkezős és ugrándozós, nem jelenti azt, hogy mindenképpen tűző napfényben kell ezt hallgatni.

Programfedés: Biztos nehéz munka ez a programbeosztás, de a hétfői sorrendért jár egy kis dádá. Nem mondanám, hogy ugyanolyan, de stílusában véve hasonló alapokból táplálkozó Empire of the Sun és a Bloody Beetroots egymás mellé rakása nem volt egy túl jó ötlet, ahogy a rock and roll kultuszáért rajongóknak is nagy fejtörést okozhatott, hogy akkor most a r'n'r istenét Lemmy-t nézzem meg, vagy az indie műfaj koronázatlan a királyát, az Interpolt? És akkor a Pulppal mi lesz? Aztán ha valaki keményvonalasabb, akkor ott volt már is, hogy Motörhead vagy Suicidal Tendencies? Hasonló lehetett a probléma az Skins-generációs indie-knél is, hogy akkor most Kasabian vagy Crystal Castles? Aztán volt olyan nap, amikor egy időpontban lépett fel a kultikus reggae mágus Jr. Reid, a svéd egy slágeres csoda Peter Bjorn and John, Trentemoller illetve Dizzee Rascal. Nem mondanám, hogy bármelyiknek is akármilyen köze lenne a másikhoz, de a kicsit vájtfülűbbek bizonyára fogták a fejüket rendesen, hogy akkor most mire is menjek.

Ismétlődő zenekarok a Nagyszínpadon: Hol is kezdjem. Egy nagyon jó quart-os interjúban Gerendai Károly főszervező elmondja, miért is jön a Prodigy 16-odjára is hazánkba. Hiába voltak annyian idén is rajtuk, amennyi embert még életemben nem láttam, de akkor is unjuk, na. A 30 Seconds to Mars meg még szar is ahhoz, hogy ennyiszer jöjjön, a Good Charlotte meg még szarabb. A White Lies meg a Kasabian nem szar, csak hát minek jönnek ha már korábban is csak egy enervált semmire voltak képesek a Nagyszínpadon.

64 Vármegyések: Kell ezt magyarázni? TI-MEG-MI-A-FASZT-KE-RES-TEK-ITT?!

Higiénia: Szokásos dolgok, nincs vécépapír, sötét van, büdös van, mindjárt idehányok ha nem kéne annyira szarnom. Mondjuk azt a pár angol vécét fel lehetne tüntetni valahogy, mert hogy van a Szigeten!!!

Prince-Gesztivál: A Magyar Dal Napja, a Reggae Ünnep és a tavalyi fantasztikus Kispál és a Borz búcsúkoncert után egy Geszti Péter nyaldosás meglehetősen olcsó húzás volt. Gondolom ezt sem kell különösebben magyarázni hogy miért. Egy egészséges szórakozni vágyó szigetelő mindenre vágyik, csak nem Ripacskodó Szent Péter gagyisztánjára. Prince már mást tészta. Igaz, soha sem tudtam miért is akkora szám Michael Jackson és Tina Turner anorexiás szerelemgyereke, de az elmondottak alapján nem hiába kér annyit egy fellépésért és még egy plusz haknira is beugrott egy másik színpadra, na de azért elhívni őt egy külön napra, hogy aztán emiatt (is) veszteséges legyen a Sziget...na mindegy.