Home HYpe MOzgo Urbantripp Szubjektiv

"Majdnem Hollandia": Critical Mass 2011

írta: nnorii ; 2011.09.25. 12:10

Bringázni egyre menőbb. Ezt bizonyítja, hogy Budapesten az Európai Autómentes Nap alkalmából megrendezett Critical Mass-en idén is 30 ezernél több ember vonult fel és emelte magasba a bringáját.

 

A kerékpáros felvonulás története 1992-ben kezdődött San Fransisco-ban, ahol összesen 48 résztvevő volt, azóta több mint 300 városban rendeznek ilyen biciklis felvonulásokat szerte a világon. Magyarországon 2004 óta ragad bringát a kritikus tömeg, hogy megmutassa a városnak, hogy a biciklizés egy remek közlekedési alternatíva.

A Critical Mass idén a Budai parkszínpadtól indult, ahol Robert Milders Hollandia nagykövete nyitotta meg az eseményt, és elmondta, hogy Magyarország szerinte egy „fantasztikus és kerékpározásra ideális ország, majdnem annyira, mint Hollandia.” Ezután szabadon választott útvonalon jutottak el a kisebb nagyobb csoportok a Hősök teréig. Az Andrássy úton persze már összesűrűsödött a tömeg, és sajnos az idei felvonulás sem volt atrocitásoktól mentes. Többen számoltak be üvöltöző, anyázó kocsivezetőkről, sőt az egyik esetben ez majdnem verekedéssé fajult, de sajnos ez néhány esetben a bringások nem megfelelő viselkedésének is következménye volt.

Ennek ellenére Magyarországon a kerékpározás társadalmi elfogadottsága egyre növekszik. A Coppenhagenize, a legnagyobb dán bringás portál beszámolója szerint pedig Budapest példaképpé vált, hiszen a rossz infrastruktúra és a gyenge politikai támogatás ellenére a bringázók száma közelít a bűvös 5%-os határhoz a más közlekedési eszközt használók arányában. Ráadásul a 2011-es biciklis barát országok toplistáján idén 10.-ként szerepelt Budapest!

Az idei Critical Mass különlegessége az volt, hogy a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén a Budapesti Fesztiválzenekar adott komolyzenei koncertet, Fischer Iván vezényletével (csak úgy jófejségből felajánlották részvételüket, mert a zenekar nagy része a zenélés mellett elhivatott városi kerékpáros). A bringaemelés előtti percekben elhangzó indulóba már a biciklicsengők is bekapcsolódtak, a lámpák meg már szinte ütemre villogtak, nem volt semmi így a fejünk felé kapni a bringát!

 
Mint mindig most is voltak kicsik, nagyok, görkorisok, rolleresek, urbanisták, zenészek, celebek, apukák, anyukák, társaságok, politikusok, civilek, de a CM igazi sztárja az a pár lett, akik az esküvőjükről még menyasszonyi és vőlegényi felszerelésben biciklivel érkeztek a CM-re, és a  főszervező harmadszorra is összeadta őket, így nem csak ők de biciklijeik is egymáshoz láncolódtak Sinya jóvoltából.
 
A holland nagykövetség ajándéka pedig egy PASO koncert volt a városligeti Kertem-ben, ahova a bringaemelés után hatalmas tömeg vonult át. A rendkívül kicsi színpad és a hangosítási problémák ellenére a PASO fantasztikus hangulatot teremtett, a második számnál már az egész Kert táncolt, a végén pedig Mr P. a fején bukósisakkal lépett a színpadra, mert bringázni tényleg menő. A koncertek nagyon feldobták az egész hangulatot, mintha mindenki ünnepelte volna azt, hogy végre kezd kialakulni egy élhető Budapest. Egyre több biciklis út jön létre, tervezik az Andrássy út átalakítását, végre lesz közbringa, hiszen elkezdődött a BuBi bringakölcsönző hálózat kiépítése.

Ráadásul Múzeum körúton tavaly felállított kerékpárszámláló berendezés egyetlen év alatt 85%-os növekedést mért, ez tényleg hatalmas szám, ennek tükrében reméljük igaza lesz a Coppenhagenizennek, hogy Budapest nem sokra van attól, hogy legendás kerékpáros várossá alakuljon. Ezt erősíti Sinka Károly főszervező nyilatkozata is a CM után, aki szerint "már nem akarunk kerékpáros várossá válni, már az vagyunk. Ez már a finomhangolás."

 

: budapest bicikli critical mass paso urbántripp

A bejegyzés trackback címe:

https://nulladikkerulet.blog.hu/api/trackback/id/tr183251795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

3. oszlop

süti beállítások módosítása