Home HYpe MOzgo Urbantripp Szubjektiv

Tarlós Town - A pesti átnevezési hullám

írta: sparkie ; 2011.05.27. 10:27 · 1 trackback

Kevés szórakoztatóbb politikai tevékenység jellemezte fővárosunk vezetését, mint az utóbbi hónapokban zajló átkeresztelési mánia. Tarlós István főpolgármester meglehetősen nagy elánnal kezdett bele közterületek átnevezésébe, amivel bizony számtalan pesti polgárnál verte ki a biztosítékot. De vajon valóban probléma ez?

Nekünk nem tisztünk eldönteni, bár kétségtelen, hogy a Moszkva tér Széll Kálmán térré nevezése főleg a fiatalok körében okozott megrökönyödést. A Moszkva a budaiak Deák tere és gyakori találkozási pontja. Aztán ott van az ominózus Elvis Presleyről elnevezett terület. Főleg ez a két esemény keltette fel a politika iránt érzéketlenek figyelmét is, na meg persze, hogy mostantól Ferihegy helyett a Liszt Ferencről repülhetünk külföldre. Illetve még számtalan fővárosi terület került átnevezésre, utcákat elnevezve Aranycsapat tagokról, színészekről, de még II. János Pál pápáról is.

Sokak számára lassan már közröhej tárgyává váló ügy viszont meglehetősen kényes témát foglal magába. Bizonyára sokaknak azért csípi a szemét Tarlós tevékenysége, mert 100 másik sokkal fontosabbnak tartott problémát tudnak felsorolni városunkkal kapcsolatban, mint hogy ex-kommunistákról elnevezett utcában élnek. Ez valóban igaz és az időzítés meglehetősen szerencsétlennek nevezhető, de.

Nem biztos, hogy turisztikai szempontból olyan rossz nekünk, ha nemzetközileg is ismert emberekről neveznek el egyes területeket. Persze, ez akár fölösleges pénzkidobásnak is tűnhet, de már régóta immunisnak kéne lennünk vezetőink pénzkezelésével kapcsolatban, szóval tekintsünk el attól mennyit kellett elvenni adóinkból a Ferihegy tábla lecserélésére.

Személy szerint én még több átnevezést várok. Ne csak politikai megfontolás vezessen egy-egy név lecseréléséhez. Ott van például a 17. kerület azon része, ahol amerikai mintára 503. utca meg 525. tér is van, sőt az egész környéket számokról nevezték el. Nem lenne itt sokkal aktuálisabb egy névcsere? Én szívem szerint az egész környéket rajzfilmhősökről nevezném el! Legyen Mézga Géza tér, Pityke utca, MZ/X fasor vagy Frakk út. Akármennyire idiótának hangzik - mivel az is - még ennek is több értelme lenne, mint egy számokról elnevezett környéknek.

Az Elvis Presley vonal sem rossz. Pár helyen olvasható volt, hogy ahogy eljutottak az információk nyugatra egy esetleges Presley-tér létrejötte kapcsán, hirtelen számtalan gazdag külföldi akart lakást vásárolni a környéken. Ilyen alapon erősen megfontolandó olyan legendák számba vétele átkereszteléskor, mint Jimi Hendrix, John Bonham, Bob Marley vagy Kurt Cobain. A Bob Marley utcát érdemes lenne valahova a Gödör környékére rakni.

A másik talán kevésbé fontos probléma, hogy a pesti emberek hogyan szoknak át "találkozzunk a Moszkván az óra alatt"-ról Széll Kálmánra. Erre a legegyszerűbb példa a Népstadion Stadionokká átnevezése. Elég hamar sikerült átszokni még azoknak is, akik egész életükben az aréna mellett laktak. Bár itt a változás persze annyira nem drasztikus.

Mindenesetre sokkal árnyaltabb a kép annál, hogy az egészet Tarlós kommunizmus elleni ámokfutásának nevezzék. Kétségtelen meglehetősen megosztó intézkedések ezek, de valóban több értelme van egy Rákóczi-hídnak, mint egy Lágymányosinak és az Áruház térnél is jobban hangzik a Görgey tér.

: budapest szubjektív tarlós istván átnevezések

A bejegyzés trackback címe:

https://nulladikkerulet.blog.hu/api/trackback/id/tr462936125

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tarlós István: minek van? 2011.05.31. 13:53:47

A tavalyi önkormányzati választás során a Fidesz besöpörte a húsz éve vágyott koronaékszert: Tarlós István személyében fideszes vezetője lett a fővárosnak. Budapest meghódítása második nekifutásra, a főellenfél Demszky visszavonulásával és a Gyurcsány-...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

3. oszlop

süti beállítások módosítása