A Live Permormers Meeting (innentől röviden csak LPM) az egyik legnagyobb vizuális alkotók számára tartott szakmai konferenciája, ahol  a világ számos pontjáról egybegyűlt művészek mutatják be saját alkotásaikat, találmányaikat illetve tartanak eszmecserét a vizuális művészet fejlődéséről Olaszország fővárosában, Rómában.

Mi magyarok is jelen voltunk az eseményen, méghozzá meglehetősen nagy számban. A VJ Centrum egyik alkotójával, Karcis Gáborral beszélgettünk a csapat Tűzraktérben található főhadiszállásán, arról milyen is volt ez a pár nap, mik voltak a tapasztalataik és úgy összeségben hol helyezkedik el Magyarország a szakma világtérképén.

 

 

-Hogy jutottak ki Rómába?

 

-A magyar résztvevők nagy része, ahogy mi is, mind pályázat útján jutott ki az eseményre, de volt olyan is, aki már annyira ismert a szakmán belül, hogy külön meghívást kapott egy performansz erejéig.

 

 

-Két része volt a dolognak. Az egyik az audiovizuális performansz, a másik videóinstalláció illetve ettől függetlenül egy félig magyar szervezésű VJ Torna, amit a Cinetripesek csináltak.

 

 

-Amúgy igen. Biztos volt már máshol is hasonló, de az itthon tartott az elsők között volt. Innen is jött a VJ Torna brand. Tök vicces volt, amikor a brazil gyerekek jöttek és nyomatták, hogy “torna, torna”. Szóval tournament helyett rendesen VJ Torna volt a verseny elnevezése. Ebben több kategória is van. Van egy klasszikus VJ verseny, ahol egy zsűri pontozza a szetteket illetve volt egy Battle része, ahol egyszerre két performer nyomja, hogy aztán az egyik kiüsse a másikat. A magyarországival ellentétben itt nem a közönség, hanem a zsűri juttatja tovább az indulókat.

 

 

 

 

 

-Mi mind a kettőn indultunk, az elsőn nagyon hamar kiestünk, de a Battle részében egészen az elődöntőig jutottunk, hogy aztán a későbbi győztes verjen ki bennünket.

 

 

-Kapott videókból kellett ott helyben improvizálni 15 perc alatt, miközben reflektálni is kellett a műsor alatt keverő DJ zenéjére.

 

 

-Én eddig azt hittem, hogy rossz, de most abszolút pozitívan csalódtam. Már Berlinben is érzékeltem, hogy például van egy magyar srác akinek saját VJ programja van és ő ebben a közegben hatalmas sztárnak számít, legalábbis mindenki tudja ki ő. Aztán van a Vicsek Viktor, aki a mapping kategóriában az egyik legjobb a világon. Na ő az a kategória, aki nem nevezett, hanem külön meghívták az eseményre.

 

 

-Nincs ilyen. Inkább csak stilisztikai hasonlóságot lehet felfedezni az azonos országból jöttekkel, mint például a brazilok. Egyébként ők rengetegen voltak. Az volt az érdekes az egészben, hogy itt lehetett legjobban látni mekkora a szcéna és, hogy a maga műfajában mindenki mennyire jó.

 

 

-Főleg szakmabeliek voltak, VJ-k pedig – a szó klasszikus értelmében véve – kábé a legkevesebben. A VJ-k csak egy kis szeletét képezték a mezőnynek és az indulóknak kevesebb, mint a fele foglalkozik külön ezzel. Mezei nézők meg nem is nagyon fértek már be a négyszintes moziba, ahol a vetítések voltak.

 

 

-Teljesen. Voltak itt Mexikóból, Dél-Amerikából, Japánból, különböző ázsiai országokból. Érdekes módon olaszokkal nem nagyon beszélgettünk, mert kevesen voltak és nem is nagyon beszéltek angolul.

 

 

-Pont ez a vicces, hogy beszélgettem egy fehérorosz csajjal, hogy mi már nem vagyunk Kelet-Európa, csak hogy ha Magyarországról nézzük. Amúgy meg nem volt hendikep érzés egyáltalán. Nyílván az amerikaiaknak több a rendelkezésükre álló erőforrás, de ez egyáltalán nem jelentett előnyt nekik a későbbiekben. Technikailag a VJ Centrum már van azon a szinten, mint a többi külföldi csapat. Persze, nincsenek több milliós projektoraink, de amik kellenek ahhoz, hogy elindulj, az meg van mind. Sőt, vannak olyan fejlesztések amikben a magyarok meg is előzik a többieket. Ilyenek például a Kinect-tel kapcsolatos cuccok, amikkel a legjobban állunk itthon szerintem.

 

 

 

-Persze. Sőt, itthon még meg van az az előnyöd is, hogy senki nem tudja miről beszélsz.

 

 

-Nem látok hátrányt inkább a befogadó közegben látok lemaradást. Mert, hogy az a szubkultúra akit ez érdekel az az internetnek hála legalább annyira eltud benne mélyülni, mint bárki a világon. Az más kérdés, hogy kisebb az a réteg akit ez érdekel vagy egyáltalán megérti. A legjobb példa erre, hogy ha megkérdezik tőled milyen szakra jársz és azt mondod media design, akkor az első dolgod elmagyarázni mi is az a media design, mi a VJ, mivel foglalkozik és azért külföldön már egy anyám korabeli arc is így nagyjából tudja te mivel foglalkozhatsz. Ettől függetlenül úgy érzem nem vagyunk lemaradva mivel a táptalaj ugyanúgy elérhető bárki számára.

 

 

-Sokkal több programozó arc volt, mint eddig. Ami azért érdekes, mert látszik, hogy elmosódik a művészet és az informatika közötti határ és, hogy egyre több alapvetően programozó munkáját fogadja be a még mindig főleg művészeti ágazatként működő szcéna.