Eddig hanyagoltuk a sportot a Nullkeren és nem is szándékozunk többet foglalkozni vele, de most egyszerűen muszáj megosztani pár gondolatot Puskás Ferenccel kapcsolatban. A nemzet legendáját, Magyarország ikonját és nullával egyenlő futballunk legnagyobb alakját senkinek sem kell bemutatni. Ma délután érkezett a hír miszerint a Száguldó Őrnagy hagyatékát és emléktárgyait sikerült hazajuttatni Spanyolországban hazánkba. Normális esetben ennél többet nem is kéne foglalkozni az üggyel azon kívül, hogy majd a tárgyakat bemutató múzeum megnyitása után mikor is látogassunk el megtekintetni Öcsi bácsi ereklyéit. Persze nem lennénk a Kárpát-medence bohócnemzete, ha ez így lenne.

Ugyanis megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy egy laikus számára normális lenne. Ott kezdődik a buli, hogy már egy éve sikerült hazaszállítani a tárgyakat és nyár óta teljes a készlet. Erről soha semmilyen hír nem látott napvilágot egészen máig. A titkolózást annyira komolyan kell venni, hogy maga Szöllősi György,  a felcsúti fociakadémia kommunikációs igazgatójának szájából is elhangzott, hogy: "tovább halogatni és titkolni a dolgot végképp nem akartuk". Kérdezem én, mi a jó büdös francot kell titkolni azon, hogy hazánk egyik legnagyobb sportemberének végre összegyüjtik az örökségét és egyszer majd a nagyérdemű elé tárják? Ennyire balfékek dolgoztak ezen az ügyön vagy valami más állt a titkolózás hátterében?

A lóláb akkor bukkant elő először, amikor kiderült, a teljes hagyaték a Puskás Akadémiára kerül, ami történetesen tök véletlenül Felcsúton van. Gondolom nem kell külön bemutatni Felcsútot senkinek. Ez a kis falu Budapest mellett az ország egyik legfontosabb települése címét birtokolja. Most hagyjuk azt, hogyan is lett ott egy Puskásról elnevezett futballiskola, amely közvetlenül a Fehérvár csapatának utánpótlását szolgálja, azt meg pláne hagyjuk, hogy mi köze is lehet ehhez Orbán Viktornak. Bizonyára senki sem hallotta még Orbán nevét együtt említve a Felcsúttal vagy a Videotonnal....

Sokkal szomorúbb itt az a tény, hogy mindenki megelégszik azzal a magyarázattal, miszerint a család ragaszkodott az akadémiához, amelynek valósságát eszünk ágában sincs kétségbe vonni, hiszen valóban szoros viszony alakult ki köztük és az akadémia között. Itt a probléma inkább az, hogy egy nemzeti ikon ismételt kisajátításnak lehet kitéve. Miért kellett ilyen volumenű eseményt eddig titkolni? Miért beszélnek csak talánokról, amikor a relikviák kiállítási helyszínéről van szó, és mi az a mondat miszerint: "Talán a teljes hagyaték nem is marad hosszú távon Felcsúton"? Ennyi évnyi titkolózás alatt miért nem jutott eszébe valakinek, hogy az összegyűjtött tárgyakat el is kell helyezni valahol? Mégis mi a franc köze van Felcsútnak Puskás Ferenc futballkarrierjéhez? Miért nem beszélnek arról, hogy Puskás a Honvédban lett focista, ott szerzett nevet magának és vált legendává? Ki a tökömnek lesz kedve leutazni Felcsútra, ha kiváncsi Öcsi bácsi múltjára? És akkor itt álljunk is meg.

Puskás az a személyiség, akit a világ minden futballszerető országában ismernek. Magam is tapasztaltam, amikor Skóciában egy 17 éves srác miután megtudta, hogy magyar vagyok, fejből felmondta az Aranycsapat kezdőjét és Puskás karrierjének mérföldköveit. Ebből kifolyólag máig a legjobban marketingelhető név - bármilyen csúnyán is hangzik - amelyet már ki is használtak párszor (ásványvíz, pub, újragyártott mezek stb.). Abszolút létező lehetőség az, hogy ha valaki hazánkba látogat és tök véletlenül imádja a focit, akkor kiváncsi lenne a Real Madrid sztárjának életére. Márpedig ha erre Felcsúton van lehetőség, akkor usgyi, irány oda. Meg egy nagy lófaszt!

Annyira hülye senki sem lehet, hogy komolyan elgondolkodik Felcsúton, mint a Puskás Múzeum lehetséges helyszínén. Szép dolog, hogy elneveztek róla egy akadémiát, de Elvis Presley hangszereit sem tárolják a Margit-híd lábánál levő Elvis parkban (pláne, hogy a hajléktalanok pikkpakk ellopják). Puskás ereklyéinek Budapesten a helye. Több okból is. Kispesten nőtt fel, a Honvédnál lett labdarúgó, majd sztár. Minden ide kötötte, Madridba már csak karrierje vége felé ment, hogy 30 fölött még ott is alkosson egy nagyot. Pesten található a Puskás Ferenc Stadion is, amely azt hiszem kicsit jobban kötődhet hozzá, mint egy falusi focisuli. Nem utolsósorban pedig, Budapest országunk fővárosa egyben turisztikai központja. Ide KELL hozni ezeket a relikviákat, hogy minél több ember láthassa, programmá válhasson vidéki családok pesti kiruccanásakor, turisták hazánkba látogatásakor, iskolák kirándulásain és két millió ember hétköznapjain.

Elég szomorú, hogy erre az a reakció, hogy nincs megfelelő helyszín. A Bozsik és a Puskás Stadion valóban nem megfelelő erre, ahogy a dolgok folyamatából totál kihagyott Sportmúzeum sem. Tetszik nem tetszik, Kispest  egyszerűen nem az a hely ahová az ember unalmában benéz, ahogy a volt Népstadionnal sem foglalkozik a kutya sem, ha nincsen meccs, bár a honvédosokat ilyetén módon semmibe venni továbbra sem szép dolog. Ettől függetlenül ha volt eszük hónapokig lapítani az ügyben, nem igaz, hogy egy értelmes kiállítótermet, vagy épülőben levő múzeumot nem tudtak találni neki. Orbán ügyes populista révén persze tisztában van azzal, hogy most az ő és akadémiájának nagyvonalúsága kell majd ahhoz, hogy ezek a kegytárgyak felkerüljenek a rendes helyükre, hogy aztán egy könnyfacsaró, hősies beszédben megmagyarázza majd mennyire magyar emberek ők, hogy a nemzet legnagyobbjáról méltó módon emlékezhetünk meg. Ezzel majd megérinti minden érző szívű hazafi szívét és már alig várom, hogy olyat válaszoljon parlamenti vitában egy költségvetési kérdésre, mint anno Berlusconi: "Ide hoztuk Milánóba Ronaldinhót, kell ennél több?". Berlusconi idealizálása amúgy sem idegen miniszterünknél, így majd eljöhet az a pillanat, amikor egy közgyűlés beszédben elhangzik: "Hadat üzentünk a nyugatnak. Elhoztuk Puskás hagyatékát oda, ahová mindig is tartozott. Megcsináltuk." 

Persze mindezt Felcsúton.

Párszor szóba került már, hogy mennyire klassz kezdeményezés itthon az ImPro School poduceri képzése. A jövőre ötödik osztályát kezdő iskola rendszeresen dobálja ki magából az érdekes produkciókat és nevéhez köthető, feltörekvő tehetségeket. Azonban a produceri képzés - bármilyen jól is hangzik - egyáltalán nem sétagalopp, amibe beletörhet a bicskája, ha nem a megfelelő képzettséggel érkezik az oktatásra. Erre szándékozik felkészíteni mindenkit a két újonnan induló képzés, az Ableton Basic és az Ableton Pro, ami azoknak hivatott segíteni, akiknek minden vágya az zenekészítés, de fogalma sincs, hogyan is kezdhetne hozzá.

Ithhon bizony nagy hiány van az olyan oktatásban, ahol megtanítják az érdeklődőknek, hogyan is kezeljenek, használjanak egy zeneszerkesztő programot. Persze ott van rá az internet és aki szeretne beállni a ma divatos, röfögős, zajos dubstep producerek kilométeres sorába, annak valóban elég ha végigböngészik az olyan Youtube videókat, hogy 'How to make Skrillex sound without killing anyone". Ellenben aki tényleg komolyan gondolja, azoknak valóban érdemes lesz utána érdeklődni az újonnan induló képzésekről az ImPrónál.

Az Ableton Basic - mint nevéből is feltűnhet - egészen az alapoktól kezdi az oktatást. Azért az Ableton, mert manapság ez számít a legkedveltebb szekvenszernek, ami sokkal felhasználóbarátabb, mint a mezei számítógéphasználók számára mission impossible-ként tekintett Cubase, vagy a Logic, ami szintén jól kezelhető, csak hát az Apple termékeknek meg van az az igen hátráltató tényezőjük, hogy kurva drágák. Nem mellesleg az is közrejátszhat, hogy az ImPrónál mindenbizonnyal jó kapcsolatot ápolnak az Abletonnal, amit a legutóbbi remix verseny is bizonyít. A kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlott, két napos tanítás tökéletes alapot nyújt ahhoz, hogy megtudja az ember, hogyan is készülhet kedvenc zenéje és van-e benne affinitás a folytatáshoz.

Az Ableton Pro már egy szinttel feljebb teszi a lécet, egy nyolchetes kurzus keretében lehetőséget nyújt a program használatának magas szintű elsajátításához. Ennek elvégzésével már szabad a pálya, hogy a zenei producer képzés felé vegyük az irányt és a megfelelő alapok birtokában jövendőbeli karrierünk építésébe kezdjünk. 

Az Ableton ehhez tökéletes alapot nyújt, hogy aztán olyan - szintén eme programot használó - előadók nyomdokaiba lépjünk, mint Deadmau5, Richie Hawtin, Justice vagy akár a Nine Inch Nails (de még Skrillex is ide tartozik, na). Részletes infókat az iskola oldalán találtok, a többi már csak rajtatok múlik ;)

Van az úgy, hogy az ember mielőtt moziba megy igyekszik minél több infót megtudni a filmről amire nehezen megszerzett pénzét költeni kívánja. Legalábbis ez a jobbik eset. A rosszabbik eset a "dögöljünk a sötétben, tömjük a pofánkat szeméttel és bambuljunk valami szart". A harmadik lehetőség villamoson EXIT olvasás, amiben Steiner Kristóf vállalhatatlan stílusban ajnározza a legaljább cukormázas borzalmakat. A youtube megjelenésével azonban gombamód megszaporodtak az önjelölt filmkritikusok, akik az olvasni lusta közönséget megcélozva videokritikákkal öntötték új formába a haldokló műfajt.

Ez olyannyira működik, hogy a tengerentúlon számtalan videoblogger tud megélni pusztán abból, hogy az unalmasnak ható, száraz elemzések helyett szórakoztató, vicces, látványos és a végtelenségig elfogult véleményekkel illessék a filmipar termékeit. Ennek egyik emblematikus figurája Doug Walker vagyis a Nostalgia Critic, akihez fűződő személyes rajongásom lassan az egészségtelenség határát súrolja. Ahogy lenni szokott - persze erős fáziskéséssel - itthon is megjelentek hasonló próbálkozások, amelyek eddig rendre vérszegénynek bizonyultak, kivéve persze a Rossz PC Játékok Sorozatot, amely idén fejeződött be.

A Hollywood Hírügynökségről van szó, amely egy hetente megjelenő online műsor, és lényegében az éppen aktuális hollywood-i szuperprodukciókat és blockbustereket veszi górcső alá.  Szerkezetét tekintve kicsit több, mint egy szimpla videokritika. Szirmai Gergely, a videók készítője és prezentálója mindig beszámol legfrissebb moziélményéről, hogy aztán a verdiktum után még pár rövidhír kommentálásával zárja az adást. Szegény mintha szándékosan szivatná magát, hogy rendszeresen a leggányabb tömegfilmekre ül be (Transformers, Twilight, Green Lantern). Azok viszont utána megkapják a magukét rendesen.

A formula persze már egy jól bevált szisztémát követ. Annyira gyors vágások, hogy a műsorvezető már a saját szavába vág vele, rövid filmjelenetek és random vicces fotók amik a mondandó díszítésére és a poénok illusztrálására szolgálnak, na meg a teátrális gesztikuláció ami legalább annyira fontos mint az előbb felsoroltak. Elsőre negatívnak tűnhet, pedig szó sincs erről! Ezek - ha mondhatni ilyet - a műfaj kötelező stílusjegyei, amelyek megfelelően használva abszolút lekötik az ember 5-8 percre szűkülő figyelmét. Mondhatni tökéletesen sikerült lemásolni a rendszert. Másoknak is sikerült ez itthon, viszont Szirmai Gergely előadásmódja százszor szórakoztatóbb, mint az eddig hazánkban megjelent próbálkozások. Rendesen artikulál (legtöbbször), kellemes hangszíne van, ügyesen fogalmaz és abszolút meg van benne az a hétköznapi srác megmondja a frankót-feeling, amely hiányában a kutyát se érdekelné a legtanultabb filmakadémiás véleménye sem. Ezzel emelkedik a többi hazai videokritika fölé.

Érdemes végigcsekkolni a videóit, simán feldobja a napodat ha a reggeli kávéhoz megnézed valamelyik videóját. Ugyanis nem csak filmbuziknak szórakoztató ez, hanem a popkultúrában kicsit jártasabbaknak is, mégis csak javarészt popcorn mozikról beszél, amelyek 90%-át egy tengeri alga agyi szintjén lévő ember is képes feldolgozni. Viszont pont ezeknek az embereknek nem ajánlott a Hollywood Hírügynökség, hiszen aki magától megnézi a Twilightot vagy a Johnny English 2-t (OMFG) az úgyse fogja érteni. De az a minket se olvas valószínűleg.

Viszonylag régen hírdette meg az ImPro School AMB - Tipsy Wings című számának remixversenyét, amelynek végeredménye immáron publikussá vált. Mielőtt azonban megmondanánk ki volt az a magyar tehetség aki mindent bezsebelt, jöjjön egy is rövid elemzés tőlünk, hogy szerintünk melyek azok a pályaművek, amelyek külön figyelmet érdemelnek. Az eredeti track meghallgatása után irány a továbbra!